recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Töltött tintahal - egy kis mediterrán íz itthon

Mitzi von Küche

2015. június 22. - Mitzi von Küche


image_276.jpg

 Régóta mozgatta már a fantáziámat a töltött tintahal. Az utolsó lökést Dömbi egyik kommentje adta, itt volt tehát az ideje elkészíteni. Szerencsére a M.-ban többféle méretű friss tintahal is volt, én a kb. 8 centisekből vásároltam néhány darabot.

image_275.jpg

Meg kell tisztítani /ez az egyetlen nehézség/, de a csápok levágása után a belseje könnyen kijön, a bőrét pillanatok alatt le lehet húzni és egy alapos külső-belső mosás után konyhakészek is a tintahalacskák. Ha a nagyobb, tisztított tintahal-törzseket vásároljuk, még ez a munka is megspórolható.

Ezután elkészítettem a tölteléket. Megint csak szerencsém volt, mert egyik áruházunkban a görög napokon beszereztem egy doboz fetasajtos krémet, amelyben aszalt paradicsom is volt - már csak kicsit fel kellett turbóznom. A turbózás ezúttal a fokhagymát jelenti, pláne, ha zsenge tavaszi lilás fokhagymát lehet kapni: ebből préseltem a krémhez 2-3 gerezdnyit. A csápocskákat apróra vágva olivaolajon, kevés fokhagymán megpirítottam, majd a töltelékhez adtam egy kis Panko morzsa kíséretében (de fehér morzsa is használható).

image_277.jpg

Már csak a tintahalak betöltése volt hátra, amit a legegyszerűbben habzsákba töltve lehet végezni, bár kicsit pepecs munka. Itt gondoltam másodszor arra, hogy talán mégis a nagyobb méretű tintahalakat kellett volna választanom... De végül is sikerült, nem feledtem el a hústűvel való megtűzést sem. A megtöltött tintahalacskákat egy olivaolajjal meglocsolt porcelán sütőtálba raktam, a tetejére néhány gerezd fokhagyma, kis só, megint egy kevés olivaolaj és egy jó löttyintésnyi fehérbor került.

image_278.jpg 

180 fokra előmelegített sütőben alufóliával lefedve kb. 40 percet sült-párolódott. Nem pirítottam meg a végén a grill alatt - attól féltem, hogy gumiszerűvé válhat, így viszont puha és zamatos, igazi mediterrán ízvilágú előétel lett. Vendégeink elismerően szimatolták érkezéskor a csábító illatokat. Ízlett is mindenkinek. Legközelebb más variációjú töltelékkel is kipróbálom és erre biztatok mindenkit.

image_279.jpg

Tiszta mediterrán fíling! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsankparty.blog.hu/api/trackback/id/tr807523950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.06.22. 11:31:59

Most miattad mennem kell de azonnal utanpotlasert. :)))

Abba a gorog fetas cuccba mi is belefutottunk, a padlizsanos ehetetlennek bizonyult szamomra.
Vendeggel, aki megvetette, mert huuu ez tuti finom, megetettem. O kerte, egye is meg! Kalamarit nem kapott hozza :DDD

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.06.22. 12:04:38

@dömbi: Még egyszer köszi a jó ötletet! Legközelebb nagyobbacska tintahalakat töltök, egyszerűbb lesz :) Annyira imádom az illatát, amikor sül...

na__most__akkor 2015.06.22. 12:30:51

1. A tintahalnak nincs íze. Semmi íze nincs nekije. Fűszerezd korlátlanul, akármit kaphatsz cserébe. Ettem a Földközi-tenger körül egy párszor, a fűszer elárulta, hol vagyok éppen.

2. (mellesleg, nem kéne, de muszáj)
itten magyarok kommentelnek, ha nem vettétek volna észre

pls use hu accents if imayask yustupidtrolls

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.06.22. 13:30:23

@Mitzi von Küche:
Azzal is mukodik, mar kiprobaltam. Kulonbseg csak annyi, hogy a csapokat kulon tempuraszeru masszaban kisutottem masik alkalommal. Egy se mondta, hogy koszonom szepen nem vagyok ehes :DDD Habzsak helyett siman mukodik ha mezei nejlonzacskoval toltod, utana mehet a szemetbe.

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.06.22. 14:52:40

@Mitzi von Küche: az első kép láttán mosolyra húzódott a szám: mint egy napraforgó! :)
@dömbi: én a patentzáras zacskóval szoktam, aminek kicsit vastagabb az anyaga mint a sima nylonzacsinak, de az biztos, hogy jobban kezemre áll, mint a habzsák. :)

vasárnap iszonyatos migrénem volt, gyógyszerészünk közölte, hogy az előző este fogyasztott feta lehetett a ludas, kinyomta vérnyomimat :( mondjuk, akkor már inkább az lökje meg, mint 40 perc raport a főnöki irodában! :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.06.22. 15:38:38

@na__most__akkor: Van íze, van illata - 1 mérföldről megérzem.
@AnicasubRosa: Vannak bizonyos sajtok, amelyek arra érzékenyeknél migrént okoznak (ha emlékezetem mély bugyraiba mélyedek - és nem a Google-ba - akkor a tyrosin aminosavval függ össze a dolog. (Aztán majd jön valaki a G.-ból frissen szerzett "tudásával" és jól kijavít...)

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.06.22. 19:46:10

@Mitzi von Küche: tesóm is ezt mondta, ő is google nélkül ,) :D

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.06.22. 22:06:27

@Mitzi von Küche: van egy olyan szakmai címe, amit a világon elsőként kapott meg 30 éves kor előtt. Elég jó a csaj. November óta a belgáknál pusztítja a sört és a csokit. :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.06.23. 08:35:15

@AnicasubRosa:
Kar, hogy mar nem jarok Belgiumba...
Metroban lehet(ett) kapni eldobhato habzsakot 2 fele meretben is, nem volt draga. Azt hasznalom cukraszkodashoz, vagy a szappanoknal, ide jo a mezei zacsi is. :))
Neked majd nem fetaval toltom a kalamarit :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.06.23. 09:00:17

@AnicasubRosa: Meg is érdemli!
@dömbi: Nekem is eldobható háromszögű zsákocskák vannak, csak a fejet kell rárakni (bár a csápok olykor eldugították, bevallom...).

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.06.23. 09:04:40

@na__most__akkor:

Udvozlet koreinkben
Nyelvtannacink meg nem volt, jo, hogy jottel. :)))

"itten magyarok kommentelnek, ha nem vettétek volna észre"
Es te milyen fuszer izebol jutottal erre a felismeresre? :)

Bemutatkozaskent megoszthatnad velunk a fuszerek nevet, amibol tudod merre jarsz eppen a Foldkozi-tenger menten..., bizonyara sokat tanulhatnank toled.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.06.23. 09:14:00

@Mitzi von Küche:
Ne is mondd, nekem is vennem kellett nagy meretu kinyomocsovet...
Kisde eroteljes kopaszodasnak indult, mert ot szoktam befogni kuktanak. Fogd mar rendesen, piszkaldd arrebb valamivel azt a csap darabot, ne most torolgesd magadrol a tolteleket... :DDD

Csak mondom halkan, toltes utan megmartva tempuraszeru masszaban es ugy olivaban kisutve is remek.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.06.23. 10:00:23

@dömbi: Érdekes, én mindig pontosan értettem, amit írtál, még mielőtt tudtam volna, honnan írsz...
A tempurába én rákokat szoktam mártani és édes chiliszósszal tálalni - na ezt is meg kell írni egyszer.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2015.06.23. 13:23:50

@Mitzi von Küche:
Koszonom, masok is ertettek...eddig... :)

Jo volna olvasni azt a receptedet is. Erdekessegkent elmondom, az azsiai fuszerezesu tenger gyumolcseit sem ott kostoltam eloszor, ahol napi szintu eledel. :DDD

AnicasubRosa · www.lepcsankparty.blog.hu 2015.06.23. 18:05:27

@dömbi: megköszönöm! :D
@Mitzi von Küche: valamit valamiért! Csápokért duguláselhárítás! :D

Daró 2015.06.28. 13:18:47

Jujj...nem vagyok válogatós, a tintahalat is biztosan megkóstolnám....
süti beállítások módosítása